Negyedik fejezet

Hónapok teltek el, mióta Makuta átvette a hatalmat Mata Nui univerzuma felett, és még mindig nem szokott hozzá az energiákhoz, amiknek most parancsolt. Ahogy keresztülszáguldott az üres világűrön Bara Magna felé, arra gondolt, hogy is kezdődött mindez.

A Makuta fajt Mata Nui alkotta meg. Mata Nui akkori masszív robottestében éltek, az érdekeit szolgálva és védelmezve a Matoránnak nevezett nanotech dolgozókat. Elsődleges feladatuk az összefoglaló néven Rahinak hívott állatok, halak madarak és rovarok megalkotása volt, amelyek különféle célokat szolgáltak a Mata Nui belsejében lévő „univerzumban.”

Idővel a Makuták szerepe megváltozott. Kezdtek szerepet vállalni Mata Nui védelmében a különböző belső fenyegetésektől, az olyan fajoktól, mint a Barraki, a Skakdi, és így tovább. Hogy segítsék őket munkájukban, létrehozták a Rahkshinak nevezett páncélos harcosok faját. Ezeket a halálos teremtményeket a Makuták saját anyagukból teremtették, csatában pedig hűségesek, vadak és könyörtelenek voltak.

A fontos kötelességeik elég kellett volna, hogy legyenek a Makutának. De ők a kezdetektől fogva meg voltak átkozva a nagyravágyással. Körülnéztek és látták, hogy a Matorán Mata Nuit tiszteli – a fény, a meleg, és jóformán minden más forrását az életükben – és ez csalódást okozott nekik. Elvégre, a Makuta teremtette a madarakat, amik megtöltötték az eget és halakat, amik a vízben úsztak. Miért nem tiszteli – vagy még inkább, imádja – őket senki?

A csalódás haragot szült, a harag pedig a bosszú gondolatát. Ha a Matorán kizárólag a legnagyobb hatalmat csodálja, akkor a Makutának meg kell szereznie azt a hatalmat és elfoglalnia az univerzumukat. Ez a Mata Nui ellen fordulást és az ő megdöntését jelentené. A kockázat hatalmas volt. Ha tervük kudarcot vall, Mata Nuinak nem lesz más választása, minthogy kiirtsa őket. De ha sikerrel jár...

Teridax, a Makuta Testvériségének vezetője, egy összetett, többrétegű tervet dolgozott ki. Egy vírussal kezdődött, ami megfertőzte Mata Nui robotikus rendszereit. Amikor a rendszerek összeomlottak, Mata Nui elvesztette az eszméletét és becsapódott Aqua Magna bolygó vizeibe. Kihasználva a káoszt, a Makuta megkísérelte átvenni a hatalmat, ami csupán néhány, Toának nevezett hős akadályozott meg.

A vereség csak tovább táplálta Makuta ambícióit. Teridax úgy határozott: a Mata Nui hiányában nem tudja irányítani az univerzumot, ő maga lesz az univerzum. Átvehetné az óriási robottest irányítását, nem hagyva a Toának, Matoránnak és többi lakójának más választást, minthogy engedelmeskedjenek.

Ezer évnyi türelem, manipuláció, és még néhány színlelt vereség is kellett hozzá, hogy terve meghozza gyümölcsét. Mata Nui végül belehalt az ütközésben szerzett súlyos sérüléseibe. Egy Matoro nevű Toa az Élet Maszkjával visszahozta a robotot az életbe, feláldozva saját magát. Ám mielőtt Mata Nui lelke visszatérhetett volna a testébe, Makuta tudata vette át a robot irányítását. Mivel egy testet nem irányíthat két lélek, Mata Nuinak rá kellett jönnie: elszigetelték a saját testétől.

Teridax bosszúja ezzel még nem volt teljes. Elpusztította a Makuta Testvériségének maradékát, hogy bizonyos lehessen felőle, nem alkotják újra a vírust, ami ledöntötte Mata Nuit. Aztán Mata Nui lelkét az Élet Maszkjába kényszerítette, és kilőtte a külső űrbe.

Ekkor Makuta biztosra vette,hogy utoljára látta Mata Nuit. Úgy gondolta, a maszk biztosan vég nélkül fog lebegni az űrben, vagy elégeti egy nap, vagy szétzúzza egy aszteroida. Tévedett.

Néhány nappal ezelőtt, sikerült újra működésbe hoznia a robot összes szenzorát. Azonnal észlelte az Élet Maszkjának energiáit egy másik bolygón, amit az elektronikus feljegyzések Bara Magnaként azonosítottak. Ha pedig a maszk létezik, akkor Mata Nui is. Ezt Teridax nem engedhette. Noha kétséges volt, jelenthet-e Mata Nui bármilyen veszélyt, nem kezhette el a tágabb univerzum meghódítását úgy, hogy lehetséges ellensége szabadon kószál.

Mata Nuinak pusztulnia kell.

Aktiválva a robot beépített hajtóműveit, Makuta kilőtt az űrbe, a Mata Nuival vívandó végső leszámolás felé. Abszurd módon egyszerű lesz: landol a bolygón, összezúzza a maszkot páncálozott lába alatt, és talán néhány helyi lakost is, ráadásképp. Bara Magna a bázisa lesz, ahonnan jövőbeli támadásait indítja majd más világok ellen, lakosai rabszolgák és (ha szerencséjük van) Makuta új hadseregének tagjai.

Makuta növelte sebességét. Türelmetlenül várta, hogy felszámolhassa múltjának utolsó maradékát és belevágjon a ragyogó jövőbe. Ereje mérhetetlen volt, hatalma elég ahhoz, hogy elpusztítson egy világot, eltökéltsége, akár a vas.

Hogy tudna bárki is ellenállni egy Makuta vonzerejének?

§§§

Tahu, a tűz Toája frusztrált és haragos volt.

Hónapok teltek el, mióta megtudta, hogy univerzuma-minden földtömeg, óceán, még az ég és a csillagok is-egy hatalmas mechanikus lény belsejének részei voltak. Még rosszabb, hogy ez azután fedezte fel, miután Makuta átvette ennek az univerzumnak az irányítását.

Azóta egy lázadást vezetett már sokkal erősebb ellensége ellen. De néhány apró győzelmet nem számítva, ő és társai képtelenek voltak ténylegesen ártani Makutának. Ő felemésztette őket. Itt volt ő, egy Toa—egy hős—arra teremtve, hogy megvédje a Matorán falulakókat a bajoktól. Mégis, ő és csapattársai az univerzum egyik lakójának biztonságáról vagy békéjéről sem voltak képesek gondoskodni. Mostanra szétszóródtak, csatácskákat vívtak Makuta páncélozott harcosai, a Rahkshik ellen, és nem tehettek semmit.

Frusztráltsága az utóbbi néhány órában csak nőtt. Ő és Onua, a föld Toája, előkészült egy alaposan megtervezett orvtámadásra egy tucat Rahkshi ellen. Mikor már épp belebotlottak volna a csapdába, a teremtmények megfordultak és csöndben eltűntek.

--Mi történt?— csattant fel Tahu. –Észrevették a csapdát?

Onua felállt, összehúzott szemmel figyelve a Rahkshi-hadoszlopot. –Nem,-- jelentette ki. –Valami más történt itt, és azt hiszem, jobb, ha rájövünk, mi volt az.

Tahu észrevett egy alacsonyan szálló valamit a keleti horizonton. Egy szárnyas alak volt, aki még ilyen távolról is halványan ismerősnek tűnt. Ahogy a jövevény közelebb húzódott, felismerte benne a titkos Mata Nui Rendjének (képzett harcosok, akik elkötelezték magukat a Nagy Szellem ügye mellett) egy tagját. Ők voltak az egyik legerősebb harcosok a Makuta elleni küzdelemben, de ugyanakkor soraikat szörnyűmód megtizedelték.

A szárnyas nőstény rongyos szárnyait csapkodva lebegett a két Toa felett. –Egy üzenetet küldtek velem. A Rahkshi mindenütt felkerekedett, és dél felé tart. Senki sem tudja, miért, de egy seregbe tömörülnek.

Dél? csodálkozott Tahu. De hát odalent nincs semmi. A robot alsó része szétszórt szigetcsoportokból állt, nagyrészt lakatlanul és stratégiai jelentőség nélkül. Miért küldené Makuta—és ez biztos, hogy az ő műve—a Rahkshit oda?

Csak egy mód volt rá, hogy kiderítse.

--Kutass fel annyi Toát, amennyit csak tudsz—mondta a Rend ügynökének. –Mondd meg nekik, hogy üldözőbe vesszük azokat a Rahkshikat.

--Tahu, mi van, ha ez egy csapda? Mi van, ha Makuta azt akarja, hogy az összes többi helyet védtelenül hagyjuk?— kérdezte Onua.

--Ha Makuta el akarna pusztítani mindannyiunkat, plusz az összes Matoránt, egy pillanat alatt megtehetné—mondta Tahu. –Nincs szüksége trükkökre, többé már nem. De ha be tudnánk keríteni a Rahkshijait, és elsöpörni őket, talán lelassíthatnánk, akármit is tervez.

Visszanézett a repülő alakra. –Csináld. Találj meg minden segítséget, amit csak tudsz. Kaptunk egy lehetőséget, és nem akarom elszalasztani.

§§§

Nektann megállt az egykor oly hatalmas szerkezet romjainak tetején, és nézte az elvonuló Rahkshikat. A páncélos „Makuta-fiakat” Zakaz szigetére küldték, hogy lenyugtassa lakosait, a Skakdi fajt. A munkájukat nem kesztyűs kézzel végezték.

Még mindig sokkoló volt arra gondolni, hogy Zakaz és körülötte minden nem egy világ része, csupán egy óriásrobot belseje. Nektann tudott egy s mást a hadúrságról, de nem volt mérnök, és nem értette, hogy működnek az ilyen hatalmas gépezetek. Nem kéne egy gépezet minden részének valamilyen szerepet játszania? És ha így van, mi a Skakdi szerepe?

Az ő népe mindig is harcos volt, vad és brutális. Aztán a Makuta faj egyik tagja jött és megváltoztatta őket, bütykölt egy kicsit a természetükön és még erőszakosabbá és könyörtelenebbé tette őket. A célja az volt, hogy egy sereggé változtassa őket, de az eredmény: csata-mániás harcosok, akik elpusztították saját városaikat egy teljeskörű polgárháborúban. A többi faj azóta féli és gyűlöli a Skakdit, és a Skakdi azóta gyűlöli a Makutát.

Most egy Makuta irányítja az egész gépezetet, és a dolgok megváltoztak. Nektann volt az első Skakdi hadúr, aki szövetségre lépett az új hatalommal az univerzumban. Faja többi tagjának, akik ellenezték Makuta uralmát, a Rahkshik látták el a baját. És így Nektann légiói felsorakoztak a menetelő Rahkshik mögé, a csónakok felé tartva, amik majd délre viszik őket.

Nektann nem tudta, mi vár rá vagy a csapataira a lakatlan szigetek között, de nem habozott megadni a parancsot az indulásra. Elvégre, Makuta egy új, meghódításra váró világot ígért nekik.