1.
A Sarda nevű ta-matorán biztosra vette, hogy utolsó pillanatait éli. Őt és barátait foglyul ejtette Pridak, a Barraki vezér, egy tengeri barlangban. Mikor Pridak elvesztette türelmét, amiért nem adtak neki információt, megragadta Sardát és kihajította a barlangból, egyenesen egy éhes Takea cápa raj közepébe.
Sarda biztosra tudta, mi most fog következni. Nem lesz képes pár másodpercnél tovább távol tartani magától egy horda cápát. Remélte, legalább gyorsan ér majd véget.
Valami feléje sietett – de nem egy Takea cápa, hanem egy maszkot viselő alak egy mechanikus tengeri szán hátán, kezében karddal. A jövevény egy szemvillantás alatt bevágódott a cápaiskola közepébe és szétoszlatta a „diákokat”. Mielőtt a cápák újból összeállhattak volna, elragadta őket egy víztölcsér, és messze sodródtak a helyszínről.
Sarda meghökkenten figyelte megmentője közeledését. Talán valami ismerős volt benne? Nem tudta. De az idegen minden bizonnyal úgy tűnt, ismeri a matoránt.
- Sarda? – kérdezte. – Tényleg te vagy?
- Persze, hogy én. – felelt Sarda. – És a mentésre váró barátaim meg bent vannak a barlangban. Ha jól bánsz azzal a karddal, segíthetnél nekem.
A jövevény ránézett a bejáratra, majd a messzeségbe bámult, ahol a cápák már gyülekeztek a támadásra. Ezután visszafordult Sardához.
- Valaki azt mondta egyszer, hogy a tudás élesebb fegyver a kardnál. Mielőtt harcba szállnék, jól jönne egy kevés.
Az idegen szavaiban valami az emlékezet szikráit keltette Sardában. Közelebbről is szemügyre vette az alakot. A megjelenése még mindig ismeretlen volt, de ellenben a szavai, és a hangja –
- Lesovikk Toa? – kérdezte Sarda, majdnem túlságosan tartva attól, hogy ráhibázott az idegen identitására. – De… az nem lehet… hogy lehetsz te itt?
A Toa szomorkás mosolyt húzott arcára.
- Igen… Lesovikk vagyok, bár már nagyon régen volt, hogy valaki Toának szólított. És hogy hogyan kerültem ide… az egy hosszú történet, barátom.
2.
Miközben Lesovikk Toa belekezdett Sardához szóló meséjébe, egyikük sem figyelt fel arra, hogy őrülettől világító szemek figyelik őket…
A Karzahni néven ismert lény hosszú utat tett meg, hogy eljusson a Verem tengerének mélységeibe. Utazása a saját elszigetelt, baljóslatú birodalmából indult. Ott nemrég összetalálkozott hat vándorló matoránnal, és megkísérelte foglyul ejteni őket, mint ahogy azt sok mással is tette az évezredek során. A matoránok elszabadultak tőle, de mielőtt ez megtörtént volna, megtudta tőlük, hogy nálánál hatalmasabb lények is léteznek – a Nagy Szellem, Mata Nui és a gonosz Makuta.
Mata Nui mélyen aludt, és Makutát halottnak vélték. Ebből adódóan lehetőség nyílt a briliáns, könyörtelen uralkodók előtt a hatalom megragadására. Karzahni lenyomozta a matoránokat, így eljutott a Voya Nui nevezetű szigetre, ahol látta, miként a matorán sokkal erősebb Toává alakult. Szemtanúja volt a harcuknak a Pirakának hívott tolvajok ellen, mely a nagy erejű Élet Maszkja megszerzéséért zajlott. Amikor a Toa leutazott az óceán mélységébe, Karzahni is a nyomukba szegült, de elég távol maradt tőlük, hogy nem figyeljenek rá föl.
Elérvén a Vermet, elvesztette tájékozódását, és a fekete vizek mutánsává vált. Nem tudta tovább követni a Toát, és egy ideig magában barangolt, még rá nem lelt erre a matoránnal társalgó különös Toára. Nem tudta, hogy ez a „Lesovikk” ki lehet, vagy hogy miért volt ott – tán az Élet Maszkja nyomában volt? De az utóbbi pár napon eleget tanult a Toáról, hogy tudatában legyen erejük nagyságának.
Elővette egyik láncát, és arra utasította, hogy tüzesen lángoljon. Meglendítette a feje fölött, majd eleresztette. A lánc körbetekeredett a meghökkent Lesovikk testén, aki felkiáltott a rémülettől és fájdalomtól. Karzahni lerántotta a lábáról, miközben a ta-matorán előresietett.
- Állj! Hagyd őt békén! – kiáltotta Sarda.
- Nonszensz. – felelt Karzahni. - Egy háború fog dúlni itt, és egy egész univerzum a jutalom. De előbb… meg kell élesítenem a karmaimat egy harccal. Amikor végeztem tiveletek, végre fel leszek készülve… a hódításra!
3.
Lesovikk sikertelenül küszködött, hogy megszabaduljon Karzahni lángoló láncaiból. Karzahni mosolygó arca közben végig ott derengett fölötte.
- Ne próbálkozz ellenállni! – mondta a fogva tartó. – Senki, még a legendás Manas rákok sem voltak képesek megtörni ezt a szorítást.
- Te… nem… emlékszel rám, igaz? – mondta Lesovikk. – Nem, szerintem nem is tudnál – de már többször is összefutottunk. Sok, sok ezer évvel ezelőtt volt. Azért mentem a birodalmadba, hogy kiszabadítsam a barátaimat, akiket egy őrült Turaga küldött oda. A Manas rákjaid elzavartak, de mindig visszatértem… és mindig kudarcot vallottam. Mire sikerült átcsusszannom az őreid között, a barátaimat már elküldték valahova máshová, de nem tudtam, hova.
Karzahni nevetett.
- Akkor a kudarc nem új a számodra, Toa. Megnyugodhatsz, mert a mai napi vereséged nem fog váratlanul érni.
- Ő nem egy csődtömeg! – kiáltotta Sarda. – Már – már emlékszem! Emlékszem, hogy Lesovikk megvédte az otthonunkat a Rahi vadaktól, és minden mástól, ami fenyegetett minket… emlékszek, amikor ő és csapata elmentek, és nem tértek vissza… addig nem, amíg én mindig ott voltam. Ő nem egy csődtömeg – sosem volt az – ő egy hős!
Lesovikk fölnézett a matoránra. Már nagyon, nagyon régen volt, hogy valaki „hősnek” nevezte őt. A szó energialöketként hatott rá. Lesovikk, bevetve minden megmaradt erejét, megfeszítette az izmait, és elpattintotta Karzahni láncát.
- Lehetetlen. – suttogta Karzahni. – Téged lebírtak… legyőztek… elbódítottak.
- Valóban elbódultam. – mondta a talpra álló Lesovikk. – És el is ámultam azon, hogy a te kis fémgyűrűid képesek fogva tartani egy Toát.
Volt valami a veterán harcos szemeiben, amitől még a nagy erejű Karzahni is elbizonytalanodott. Lesovikk, kimerülten és legyengülten, még mindig állt, harcra kész fegyverében a kezében, készenlétben.
- És most, te avas Rahi ebédmaradék. – mondta a Levegő Toája. – Próbáljuk ezt meg megint!
4.
Lesovikk felkészülten állt az összecsapásra. Előtte magasodott az ősi ellenfele, Karzahni. Az utóbbi mégsem rezzent meg, annak ellenére, hogy egy harcra vetemedett Toával állt szemben. Sőt, még mosolygott is.
- Nincs okunk a küzdelemre, Lesovikk, egyáltalán nincs. – mondta Karzahni. – Miért pazarolnám rád az erőimet, hogyha könnyebb zsákmány is van errefele?
A smaragdszín gonosztevő Sardához fordult, a ta-matoránhoz, aki a közelben lebegett. Belenyúlt az elméjébe a lehetséges jeleneket és jövőket megmutatni képes hatalmával. A matorán moccanni sem bírt, amint a látomás elnyomta gondolatait – látomás arról a napról, amikor Mahri Nui városa leszakadt a szigetéről és a hullámok alá süllyedt.
A való életben Sarda túlélte a merülést, hála annak a légbuboréknak, melyet a lenti léghínárok bocsátottak ki. De a Karzahni sugározta látképben életét vesztette – az összes matoránnal együttesen – megfulladtak, mielőtt még elérték volna a Verembéli vizeket. A borzasztó látványtól Sarda szemei kitágultak.
- Hagyd abba! – kiáltotta Lesovikk.
Karzahni nem válaszolt, s erre ő kardja pengéjéből egy mini ciklont lőtt ki, mely telibe kapta az ellenséget. Ennyi elég is volt, hogy megtörje Karzahni koncentrációját, de a kárt nem javíthatta ki: Sarda a puszta sokk és félelemtől ájultan feküdt a tengerfenéken.
- Jobb dolgom is van, minthogy a te fajtáddal játszadozzak. – morgott Karzahni. – Szóval akkor megküzdesz velem, vagy megmented a kis barátod?
Lesovikk le akarta döngetni a mosolyt Karzahni képéről, de már látta, hogy Sarda levegőbuborékja elenyészett – a matorán fuldoklott!
- Még nincs vége, Karzahni. – mondta a Toa. – Bárhová mész, jobban teszed, ha a hátad mögé is ügyelsz – mert egy nap ott leszek majd. És azt garantálom, hogy én leszek életed legutolsó látványa.
5.
Nem volt vesztegetni való idő, Sardát meg kellett menteni. Fölkarolva a fuldokló matorán testét, Lesovikk Toa egy, a közelben szabadon lebegő buborékhoz sietett. Ami ezután következett, az egyik legkülönösebb látvány volt, melyben része volt Lesovikknak az utóbbi több tízezer évben.
Eleinte úgy tűnt, hogy beválik. Sarda zihált, fuldoklott, de az életet adó levegő tette a dolgát. Majd ekkor úgy látszott, mintha megint fuldokolna, de most a levegőtől. Lesovikk ekkor vette észre a változásokat Sarda testén. Mivel nem védte már személyi levegőbuborék, a Verem vizei mutálni kezdték a matoránt. Vízlélegzővé változott, és már a levegő volt számára a méreg!
Lesovikk sietősen kirántotta a buborékból. Sarda mély „lélegzetet” vett a vízből, amitől alábbhagytak a görcsei.
- Minden rendben? – kérdezte Lesovikk.
Sarda gyöngéden mosolygott.
- Egy… története ígértél nekem.
Lesovikk bólintott, és beszélni kezdett. A lehető legkevesebb szóban elmesélte Sardának, ahogy ő és Toa csapata réges-rég elindultak egy lényeges küldetésre. Harc ütött ki, és Lesovikk egy másodpercnyi habozása következtében az egész csapatát lemészárolták. Bűnsújtottan hazament ez után – csak hogy kiderítse, minden egyes matorán barátját elküldték Karzahni birodalmába.
Miután rájött, hogy nem tudja őket kiszabadítani, Lesovikk vándorrá vált. Útjai során újabb felszerelésekre tett szert, többek között egy levegőben és vízben is használható szánra. És bár cselekedett jókat, sosem érezte úgy, hogy jóvátette régi hibáit.
- Akkor hátha ez lesz rá az esélyed. – mondta Sarda. – Karzahni nagy veszélyt jelent. És ha csatlakozik a Barrakihoz, Mahri Nuinak esélye se lenne. Meg kell állítanunk!
Lesovikk megrázta a fejét.
- Ha itt megállítjuk őt, vissza fog térni a birodalmába, és még több gonoszságot fog tenni a matorán foglyaival. Nem, Sarda, többet kell tennünk, mint egyszerűen megállítanunk – el kell őt pusztítanunk.
6.
Karzahni erőset rándított lángoló láncán, és kitépte vele a feketetűz kardot a Maxilos robot kezéből. Második csapásával darabokra zúzta a robot mögött úszó Víz Toáját.
Épp a matorán település felé tartott, mikor megpillantotta Maxilost, a már megsemmisített Toát, és egy Jég Toát, amint az ellenkező irányba haladnak. Érzékeny hallásával felfogta, ahogy a robot „Artakha Pálcáját” emlegeti. Karzahni jól ismerte Artakhát… utálta őt… és ha egyik birtoktárgy itt van a Veremben, meg kell szereznie, vagy semmisítenie.
A Jég Toája támadóan felé fordult. Erre Karzahni beléje sugárzott egy kudarci látomást, olyan borzalmasat, hogy csakis egy Toa bírta elviselni, a nélkül, hogy megőrülne tőle. Így már csak a robotot kellett elintézni.
- Beszélj, gép! – mondta Karzahni. – Tudom, hogy van hangod. Én Karzahni vagyok, és tudni akarom, hogy mi ez az Artakha Pálcája, és hol találhatom meg. Vagy netán darabokra kell cincáljalak, és az információt a gépi elmédből kitépnem?
A robot mondott valami választ, de olyan halkan, hogy még Karzahni sem értette. Közelebb úszott Maxiloshoz, majd még közelebb. Hiszen a robotnál nem volt fegyver.
- Érdekes. – mondta Karzahni. – Nem ismerlek fel ugyan, de valamiért Artakhára emlékeztetsz. Elegendő ok, hogy szétroncsoljalak. Na beszélj, nyomorult gépezet, mert nem hallom szavaid!
Maxilos jobb karja olyan sebességgel csapott előre, mint amilyet Karzahni még nem tapasztalt. A robot megcsípte Karzahnit a torkánál, és szorítani kezdte.
- Azt mondtam, tehát ez Karzahni. – jött a válasz. – Karzahni, a matorán bebörtönzője… Karzahni, a gonoszság sosemvolt megtestesítője… Karzahni, a bolond… és leendő holt bolond.
- Ki vagy te –? – követelőzött Karzahni.
- Én vagyok Makuta. – felelt a Robot. – Én vagyok az erő. Eltörted a Toámat, és elálltad az utamat…
Makuta, a Maxilos robot belsejében, előredobta Karzahnit a tengerfenékhez. Nekisúrlódott egy sziklának, és keményen csapódott be, félig belefúródva a sárba. Karzahni koncentrációja felbomlott, Matoro így lerázta magáról az őt fogva tartó illúziót.
- És utálok késni. – fejezte be Makuta.
Karzahni lábra küszködte magát, és visszarándította kitekeredett karját.
- Igen. Hallottam terólad, Makuta – bádogba zárt zsarnok, aki a matoránok lordja akar lenni… mintha érne bármit is rovarok szentjének lenni. Nem tudom, merre tartottál… de utadnak most vége szakad.
Matoro nagy zavargást érzett a vízben. Forrását próbálva megtalálni, felfelé nézett, és el is ámult a látványon. Manas rákok voltak azok – több száz rák – hatalmasak és éhesek, mind egyetlen gondolattal bestiális agyukban:
Végezni Karzahni ellenségeivel. 7.
Makuta sikoltása lassan síri csönddé csitult. Matoro össze volt zavarodva – Karzahni erői megtörték volna a gonosztevőt, netán megőrjítették… vagy tán meg is ölték?
De amint rápillantott a Makuta megszállta Maxilos robotra, megkapta a választ. Szemei erősen Karzahnira meredtek, s a bennük honoló érzelmek teljes hiánya csak még félelmetesebbé tette őket. Egy kis idő múlva Makuta beszélni kezdett.
- Nagy… hibát… követtél el, Karzahni. – szólt. – Mert én nem ijedek meg semmitől…
Páncélozott keze tenyerének egyetlen lendületével messze sodorta Karzahnit.
- Én ijesztek másokat.
Porba hullott ellenfele fölött ácsorogva Makuta így suttogott:
- Árnyjátékaid megkapóak, zsarnok – de azt sose feledd, ki az igazi árnyékmester.
Ekkor Makuta telepatikusan Karzahni agyába vájta magát. Őrült óhajok, vágyálmok, torz emlékképek és rég elnyomott félelmek leltára volt. Makuta minden könyörületes támadásmódot fontolóra vett, és elutasított. Karzahni bántotta őt. Ezért könyörtelenül meg kellett fizetnie.
Megragadva Karzahni elméjét a sajátjával, Makuta darabokra zúzta azt. Aztán, mágneses erejének legapróbb kifejtésével eltaszította az óceán mélyeibe a diktátort, aki végül eltűnt a szem elől.
***
Lesovikk Toa Sarda és Idris társaságában nézte végig a harcot. A ga-matoránra csak az után találtak rá, hogy a víz őt is, akárcsak Sardát, mutánssá tette, majd felvették csapatukba. Most mindkét matorán azon tanakodott, van-e értelme folytatni küldetésüket.
- Nem hinném, hogy Karzahnival gondunk lesz még ezek után. – mondta Sarda. – Most, hogy Maxilos így elintézte.
- Nem tudom, ki ez a Maxilos, vagy hogy mik az erői. – így Lesovikk. – De egyszer találkoztam egy halálán lévő, harci sebekkel teli sziklaoroszlánnal, aki teljesen megőrült a fájdalmaitól. Azt hittem, könnyedén véget vethetek a szerencsétlen állat szenvedésének. – Szünetet tartott, majd folytatta. – A küzdelem három napig folyt… és az oroszlán győzött. A sérült ellenfelet nem szabad alábecsülni.
Lesovikk elindult abba az irányba, amerre Karzahni eltűnt.
- Még az is meglehet, hogy ettől csak veszélyesebb lett.

7.
Makuta sikoltása lassan síri csönddé csitult. Matoro össze volt zavarodva – Karzahni erői megtörték volna a gonosztevőt, netán megőrjítették… vagy tán meg is ölték?
De amint rápillantott a Makuta megszállta Maxilos robotra, megkapta a választ. Szemei erősen Karzahnira meredtek, s a bennük honoló érzelmek teljes hiánya csak még félelmetesebbé tette őket. Egy kis idő múlva Makuta beszélni kezdett.
- Nagy… hibát… követtél el, Karzahni. – szólt. – Mert én nem ijedek meg semmitől…
Páncélozott keze tenyerének egyetlen lendületével messze sodorta Karzahnit.
- Én ijesztek másokat.
Porba hullott ellenfele fölött ácsorogva Makuta így suttogott:
- Árnyjátékaid megkapóak, zsarnok – de azt sose feledd, ki az igazi árnyékmester.
Ekkor Makuta telepatikusan Karzahni agyába vájta magát. Őrült óhajok, vágyálmok, torz emlékképek és rég elnyomott félelmek leltára volt. Makuta minden könyörületes támadásmódot fontolóra vett, és elutasított. Karzahni bántotta őt. Ezért könyörtelenül meg kellett fizetnie.
Megragadva Karzahni elméjét a sajátjával, Makuta darabokra zúzta azt. Aztán, mágneses erejének legapróbb kifejtésével eltaszította az óceán mélyeibe a diktátort, aki végül eltűnt a szem elől.
***
Lesovikk Toa Sarda és Idris társaságában nézte végig a harcot. A ga-matoránra csak az után találtak rá, hogy a víz őt is, akárcsak Sardát, mutánssá tette, majd felvették csapatukba. Most mindkét matorán azon tanakodott, van-e értelme folytatni küldetésüket.
- Nem hinném, hogy Karzahnival gondunk lesz még ezek után. – mondta Sarda. – Most, hogy Maxilos így elintézte.
- Nem tudom, ki ez a Maxilos, vagy hogy mik az erői. – így Lesovikk. – De egyszer találkoztam egy halálán lévő, harci sebekkel teli sziklaoroszlánnal, aki teljesen megőrült a fájdalmaitól. Azt hittem, könnyedén véget vethetek a szerencsétlen állat szenvedésének. – Szünetet tartott, majd folytatta. – A küzdelem három napig folyt… és az oroszlán győzött. A sérült ellenfelet nem szabad alábecsülni.
Lesovikk elindult abba az irányba, amerre Karzahni eltűnt.
- Még az is meglehet, hogy ettől csak veszélyesebb lett.
8.
Lesovikk Toa, Sarda és Idris lassan szelték a Verem vizét, szemükkel ragadozók után fürkésztek. A nap legnagyobb részében a sérült Karzahnit követték, míg végül az le nem állt egy tengeri barlangban. Lesovikk biztosra vette, hogy Karzahni nem szúrta ki őket, de nem bízta magát a véletlenre.
- A következőt fogjuk tenni. – mondta a két matoránnak. – Találtam pár szerszámot egy Barraki fegyvertárolóban. Csapdát fogunk készíteni, és belecsalogatjuk Karzahnit! És majd akkor –
Lesovikk szava hirtelen megakadt. Megváltozott körülötte a világ. Már nem a víz alatt volt, két mutáns matorán társaságában, egy tébolyodott őrült nyomában. Nem, már régi – és rég halott – Toa csapatával volt, és életükért küzdtek egy óriási savas felhővel szemben. Két tucat Rahi és egy maroknyi matorán már elhullott a szigeten, hamuvá váltak a veszedelmes gáz gomolygásától. Most pedig a nyolc ellene álló Toa felé ereszkedett.
Elméje mélyén Lesovikk tudta, hogy ez már megtörtént. A másodperc legkisebb töredékéig habozott, és a felhő elpusztította csapattársait. De most mégis itt volt, itt voltak ők is, és itt volt talán egy újabb lehetőség. Elemi erőit összehívva egy ciklont küldött a felhő felé, szétfoszlatta az anyagját, és megsemmisítette.
És ekkor egész egyszerűen… vége volt. Toa cimborái mosolyogva ütötték öklüket az övének, és már máris következő kalandjukról beszéltek. Otthonaikból hálás matoránok özönlöttek, hogy megköszönjék a mentést a hősöknek. Megcsinálta! Legyőzte a lényt, csapattagjai pedig együtt voltak és éltek!
- Lesovikk? – mondta Nikila Toa. Ő volt a Villámlás női Toája, Lesovikk legjobb barátja a csapatban. – Rendben vagy? Mintha nem is itt lennél.
- Rendben? – válaszolt. – Igen… nem… vagyis… valahogy nem érzem ezt helyesnek. Mintha nem így kellett volna megesnie.
- Ne légy butus! – kacagott a másik. – Dehogynem – hiszen mi győztünk, neked hála. Toa vagyunk. Nem úgy van, hogy a végén mindig mi győzünk? Hagyd most abba a morfondírozást, és gyere! A matoránok ünnepelnek minket.
Lesovikk követte őt, de gondolatai még mindig máshol jártak. Nem tudott megszabadulni attól az érzéstől, hogy nem itt kéne lennie, hogy valami mással kéne most törődnie. De ha belegebed, akkor sem tudná megmondani, hogy mivel. És azt sem tudta, akarja-e tudni… mert egy dologban most biztos volt: e pillanatban olyan boldog volt, mint amilyen réges-rég nem volt már.
Együtt volt a csapatával, és velük is akart maradni. Senki és semmi sem szakíthatja el tőlük soha többet.
***
Sarda és Idris fokozódó aggodalommal bámultak Lesovikkra. Úgy nézett ki, mintha valamiféle transzba esett volna, és képtelenek voltak kirángatni belőle. Sarda végül hangot adott félelmeiknek.
- Lesovikk azt mondta, hogy Karzahni képes alternatív történéseket mutatni – általában borzalmasakat, melyektől megdermedünk. De Idris… mi van, ha egy kellemes jövőt – vagy múltat – mutatott neki? És mi van, ha olyan kellemes… hogy örökre foglya marad a látomásnak?

9.
- Ez őrültség! – suttogta Idris, ki alig bírta tartani az iramot Sarda mögött. – Megállnál egy pillanatra, hogy meghallgass?
Sarda megrázta a fejét.
- Láttad, mi történt odakint. Karzahni el… valamizte Lesovikkot, ezt bizton tudom. Nincs más lehetőségünk, mint harcolni vele, és épp azt fogjuk most tenni.
A két falubéli egyre mélyebbre úszott a barlangba. Valahol bent az eszét vesztett Karzahni lapult, minden sorstársuk rémálma. Vajon a bátorság vezette a két matoránt ellene, vagy inkább a bolondság? Ezt még Sarda sem tudta megmondani.
- El ne felejtsd a tervet! – mondta Sarda. – Megtaláltam az anyagot, amiről Lesovikk beszélt, és összecsaptam belőle egy csapdát. Rávesszük, hogy üldözzön minket, belelép a csapdába, és nyekk!
- Csak ezt remélem, neki lesz nyekk – mondta Idris –, és nem nekünk.
A barlang szájánál Lesovikk Toa még mindig a lehetséges eljövendő látomásának foglya volt. Toa csapata, amely a valóságban ezredekkel ezelőtt elpusztult, most újból feléledt a Karzahni kreálta hallucinációjában. Mind ott voltak – a Tűz, a Villámlás, a Hangok, a Vas, Kő, Gravitáció és Víz Toája, akik egysége a valaha volt legelső Toa csapat.
Elméjében sok, nehéz küzdelmekkel és nagyszerű győzelmekkel teli évezred telt el. Legutóbb egy fagytelusok ostromolta Toa hadat mentettek meg egy messzi szigeten. Egy újonc Toa, Lhikan, olyan bátorságról tett tanúbizonyságot a küzdelem során, hogy Lesovikk a felvételét rebesgette maguk közé. Miként körbenézett a csatamezőn, Lesovikk tudta, hogy minden rendjén van az ő világában.
- Ez nagy muri volt. – mondta mosolyogva Nikila Toa. – Sosem unok bele a kobakok egymásnak koccintásába. Hé, néhány fickó azt mondta, legközelebb járjuk be azt a zyglak vadászmezőt – te benne vagy?
- Naná, hogy… - kezdte Lesovikk, majd megállt. Társának szavai egy emlékezetvillanást okoztak. A szerint Nikila és a többiek meghaltak, a régen legyőzött savas felhő ölte meg őket… de várjunk, ez nem volt rendben. Nem haltak meg, életben voltak… vagy mégsem? És nem az a savfelhő okozta a vesztüket…
- Zyglak. – mondta hirtelen a Levegő Toája. – A zyglak megöltek titeket.
- Hogy mi? – kérdezte Nikila. – Azok a pancserok megöltek? Azt én is megnézném.
De Lesovikk most már maga előtt látta, olyan tisztán, mint Nikila páncélját, a háromágú szigonyát, és a Lehetőségek Maszkját. Harcba mentek, nagyon régen, de nem egy savas felhő, hanem egy horda zyglak ellen. Ő látta, hogy közelednek, de nem reagált elég gyorsan, és… és…
Mindegyik csapattársa meghalt. Mind elpusztultak.
Nikilára nézett. A lány homályossá vált, darabokra bomlott, akárcsak az elme trükk, melynek részét képezte. Segítségért könyörgött, de Lesovikk erőltetve összecsukta szemeit, és elfordult. Lehetőségét, hogy segítsen rajta, vagy bármelyikjükön, mér rég elmulasztotta.
Mikor ismét kinyitotta a szemeit, a Veremben találta magát. Eltűntek a barátai; eltűnt a jövője; és már nem maradt más a számára, csak a bosszú.

10.
Lesovikk Toa éppen Karzahni barlangjába akart bemasírozni, amikor egy vörös és kék villám cikázott ki belőle. Nem voltak mások, mint Sarda és Idris, nyomukban az eszét vesztett Karzahnival.
Lesovikk körbenézett. Az összeeszkábált csapda a helyén volt. Mihelyst Sarda és Idris kiértek a barlangból, ő beléjük kapaszkodott, és erőszakosan arrébb lökte mindkettőjüket. A lendületéből csökkenteni képtelen Karzahni meg egyenest a csapdába vágódott, amely rögvest rázárult.
A Levegő Toája már régóta várt e pillanatra. Karzahni most megfizet a matorán elleni bűneiért. De amint Lesovikk rápillantott arra, ami az egykor rettegett uralkodóból lett – a harca során megzavarodott, szánalmas semmiségre –, undorodva elfordult tőle. Többet ő sem tehetett Karzahnival, mint ami már történt vele… életben hagyni nagyobb büntetés, mint megölni.
- Az a Toa, aki mesélt nekem erről a helyről… azt hiszem, Krakua a neve… azt mondta, ha Karzahnit foglyul ejtjük, valaki magával fogja vinni. – motyogta Lesovikk.
- Akárhová viszik, remélem, hogy erősen lekötözik. – mondta Sarda. – De… most mi lesz? Idris és én vízlélegzőkké váltunk – a saját falvunkban sem lakhatunk már többé! Mi lesz így velünk?
Amikor Lesovikk visszafordult, még megpillantotta, amint egy különös alak eltűnik Karzahnival. (Ez a Mata Nui Rendjéhez tartozó Botar volt, akit Lesovikk nem ismert.)
- Gyertek velem! – szólt a Toa.
Majd a két matoránt egy kisebb üregbe vezette, ahol különféle szerszámok hevertek szétszórtan.
- Úgy vélem, ez egyfajta légzőkészülék volt. – mondta a Toa. – Akkor találtam, amikor erre barangoltam. Levegőt nem lehet vele lélegezni, de vízlélegzésre hátha meg tudom szerelni. A gond az, hogy csak egyetlen géphez van elegendő alkatrész.
Idris Sardára nézett, aztán vissza Lesovikkra.
- Vidd csak el, Toa. A világnak szüksége van rád. Két matoránnal több vagy kevesebb nem oszt, nem szoroz.
- Nem tudom, van-e helyem abban a világban, amit én ismerek. – felelt Lesovikk. – Ebben talán találok. És egyébként sem kell sietnem.
- Hát akkor nekem sem. – mondta Sarda.
Mielőtt Idris vitába kezdett volna, Sarda leintette.
- Vidd inkább te, Idris. Menj vissza Mahri Nuiba! Mondd meg… mondd meg nekik, hogy új kalandokra kéltem!
Idris ellenkezni akart, de Sarda szemeiből látta, hogy nem menne vele semmire. Lesovikk, órákon át tartó munkával végül összerakott egy kezdetleges sisakot, amelynek segítségével Idris képes lesz a gépben lévő tengervizet lélegezni. Sarda rövidre fogta a búcsúzóját, Lesovikk mégis látta, mennyire a nehezére esett.
- Most hová fogsz menni? – kérdezte a Toa.
- Veled tartok. – válaszolt Sarda. – Nem tudom, mi mindenen mentél keresztül, de szerintem el kell neked egy barát.
Lesovikk hosszan gondolkodott rajta, aztán lassan bólogatott.
- És egy emlékeztető arra, hogy mi voltam rég… és lehetek talán újból.
A Toa és matorán együtt úsztak el az óceán mélységébe, és mind a ketten ügyeltek arra, hogy csakis előre tekintsenek, s vissza sose.