Harmadik fejezet

Raanu, a város vezetője, úgy nézett Mata Nuira, mintha vendége épp most változott volna homokdenevérré.--Képtelenség. Őrültség. Lehetetlenség!-- mondta emelt hangon. –Hogy lehet akár csak kitalálni is ilyesmit?

Nos, nem is vártam tőled egy lelkes igent, mondta magának Mata Nui. Te nem csak ezért a rengeteg emberért felelsz... te felelsz mindenért, amijük van.

Ackar, Kiina és Gresh kényelmetlenül fészkelődött barátjuk mögött. Mata Nui elmagyarázta, mire és miért van szüksége, de ez még számukra is furcsán, ha ugyan nem őrülten hangzott. De barátjukban való bizodalmuk ellensúlyozta kétségeiket. Ha Mata Nui azt mondja, hogy ezt kell tennie, akkor ők megtesznek minden tőlük telhetőt.

Raanu hitetlenkedve nézett a három Glatoriánra –Ti mellette álltok. Nehogy azt mondjátok nekem, hogy támogatjátok ezt... ezt... ezt az őrültséget?

--Tudjuk, hogy ez hogy hangzik, higgy nekem–válaszolta Ackar. –Ennek ellenére, Mata Nui kiérdemelte a jogot, hogy meghallgassák, nem? Nélküle mind a Skrall rabszolgái lennénk.

--Nem várom el, hogy a puszta szavaimat elhidd, Raanu-- mondta Mata Nui. --Hadd mutassam meg, miről beszélek. Légy szíves.

Raanu szeretett volna felpattanni, „Nem!”-et mondani és kidobni ezeket a mániákusokat a kamrájából. Ha Mata Nui az igazat is mondta, ő akkor sem akarta tudni, mert annak következményei az Agorira nézve katasztrofálisak lennének. De ha elutasítja a tényekkel való szembenézést, hová lenne akkor a becsülete? Ackarnak igaza van: mindannyian többel tartoznak Mata Nuinak, mint amennyit vissza tudnának fizetni.

--Remek-- mondta a vezető. --Máris indulunk. De nem ígérhetek semmit.

--Nem is kértem semmi ilyesmit-- biztosította Mata Nui.

Nem egészen egy órával később, egy hegycsúcs lejtőjén álltak, ami a városra nézett le. Nem sokkal ezelőtt, Bara Magna törzsei különálló falvakban éltek, amiket az ősidőkből származó masszív fémszerkezetek köré építettek fel. A Skrallal vívott háború után nyilvánvalóvá vált, hogy a legjobb mód az Agorik számára, hogy megvédjék magukat a jövőbeli fenyegetésektől az lenne, hogy falvaikat egyetlen óriási faluvá egyesítik. Hatalmas erőfeszítéssel átvontatták a roppant szerkezeteket a sivatagon és összekapcsolták őket.

Mata Nui, Gresh, Berix, Kiina és Ackar pont ugyanitt állt, amikor a darabok összeilleszkedtek. Megdöbbenve látták, hogy a menedékek, amikor összeilleszkedtek, nem csak egy várost formáznak, hanem egy testet is–egy hatalmas  robottestet. Mata Nui nem tehetett róla, de látta a hasonlóságot ez és ama test között, ami egykor az övé volt.

Raanu mindenféle szóbeszédet hallott arról, hogy néz ki a város, ezek legtöbbje Berixtől származott. Ám túlságosan elfoglalt volt az új Agori kormányzat felállításával és a védelem átszervezésével a csontvadászok és a Vorox ellen, hogy ezzel törődjön. Most, hogy látta, nem tagadhatta: tényleg úgy néztek ki.

--Érdekes--mondta Raanu, ahogy letekintett a városra.-- Talán ez olyasmi, amit réges-régen a Nagy Lények építettek-vagy próbáltak építeni. De mi ez?

--Igazad van. Ezt ők alkották.-- válaszolta Mata Nui. Mielőtt még meglátta volna, a homokon szétterült robottest képe megrázta őt. --De valami elromlott. Felrobbant, és a darabok a sivatagra záporoztak. És szétszórva maradtak, amíg újra össze nem rakta őket.

--Nem válaszoltál a kérdésemre–mondta Raanu. --Tehát ez egy sikertelen kísérlet. Egyben az otthonunk és az egyetlen védelmünk az ellenségeink ellen. Mit kéne csinálnia veled?

Mata Nui lemutatott a városra. --Úgy vélem, azt is mondhatnád, hogy ez az én... elődöm. Egyszer, mielőtt idejöttem, ehhez nagyon hasonló testem volt. És ha vissza akarom szerezni, akkor... kölcsön kell... vennem ezt.

Raanu végigmérte Mata Nuit, pillantása olyan kemény volt, mint a vulkáni sziklák szilánkjai. --Itt végeztünk-- mondta. Aztán szó nélkül elindult lefelé a hegyről.

§§§

Aznap este, Mata Nui Ackarral és Gresh-sel ült egy tűz körül. A hangulat komor volt.

--Biztos, hogy ezt kell tenned?-- kérdezte Gresh. --Nincs más mód?

Mata Nui nem vette le szemét a lángokról. --Meséltem nektek arról, hogy hagytam cserben az univerzumomat és a népemet, arról, hogy vette át fölöttük Makuta az uralmat. De egy dolgot kihagytam.

--Hogy érted ezt?-- kérdezte Ackar. Még soha nem hallotta Mata Nui hangját ilyen árnyalatúnak. Ez aggasztotta őt.

--Egy univerzum nem lesz elég neki-- mondta Mata Nui. –Makuta kiéhezett. Évtízezredeket várt a mostani hatalmára, és most, hogy az övé...-- Mata Nui hangja elfulladt.

--Azt hittük, a Skrallt nem lehet legyőzni,-- emlékeztette Ackar. --Te megmutattad, hogy ez nem így van. Bármilyen erőknek is parancsol ez a Makuta - bármilyen nagy is a serege - nem lehet sérthetetlen.

Mata Nui hirtelen felpattant és ellépett a tűztől. --Ti ezt nem értitek! Az erő a kisujjában... azt az erőt egykor én irányítottam. Tudom, mire képes. Mindünket összezúzhatná páncélozott sarka alatt és észre sem venné, vagy egy intéssel elsöpörhetné az egész várost.

Tüzes hévvel szemében fordult vissza Ackarhoz. –Makuta elpusztíthatná ezt a bolygót, mielőtt bármelyikünk felemelhetné a kardját ellene. Higgy nekem.

Gresh szemei tágra nyíltak. Úgy nézett Mata Nuira, mintha még soha nem látta volna. --Úgy érted, te...?

Mata Nui bólintott. Hangja suttogássá halkult. –Igen, Gresh. Mielőtt Bara Magnára érkeztem, minderre és még többre is képes voltam.

--És meg is tetted?-- kérdezte Ackar.

--Nem-- válaszolta Mata Nui. –Engem nem erre alkottak.

Ezután az egyetlen hang a tűz pattogása volt. Néhány perc múlva, Ackar odasétált Mata Nuihoz és a vállára tette a kezét. --Hé. Te hittél bennem, amikor én nem hittem magamban. A valamit tehetek érted, csak mondd.

Ackar odafordult Gresh-hez. --És te, kölyök?

Gresh pontosan Mata Nui szemeibe nézett. –Én itt az embereknek harcoltam. Minden Glatorián ezt tette, jóval azelőtt, mielőtt te egyáltalán ideérkeztél, Mata Nui. Azt hittük, egy vagy közülünk, vagy legalábbis valami hasonló.

--Gresh!-- csattant fel Ackar.

--Minden rendben-- mondta Mata Nui. --Hagyd, hogy mondja.--

--Rendben, el is mondom–mondta Gresh. --Most te azt mondod, hogy valamiféle–nem is tudom, mi–voltál, több erővel a kisujjadban, mint ami minden harcosnak ezen a világon összesen van. Azt mondod, szükséged van a városra - arra a robottestre - miért? Mert úgy újra birtokolhatnád azt a hatalmat? Nem azért győztük le a Skrallt, hogy valami páncélozott óriás uralkodhasson fölöttünk.

--Ennyi elég-- mondta Ackar.

Mata Nui elővette kardját és markolattal előre odanyújtotta Gresh-nek. Amikor megszólalt, nem düh volt a hangjában, hanem szinte rémisztő nyugalom. --Nem azért vagyok itt, hogy bárkin uralkodjak. Épp megpróbálom megmenteni a te népedet és az enyémet. De ha ezt nem tudod elhinni, barátom, vedd el a fegyverem és zárj be egy cellába. Nem fogok harcolni veled.

Gresh hezitált.

--Vedd el-- ismételte Mata Nui.

Gresh ezúttal sem mozdult. Mata Nui végül visszacsúsztatta kardját a tokjába. --Akkor segíts nekem-- mondta Gresh-nek. --Különben tűnj el az utamból.

§§§

Nem olyan messze, Raanu mélyen gondolataiba merülve ült kamrájában. Mióta a falvak egyesültek, félig-meddig számított rá, hogy eljön ez a nap. Végtére is, sokkal többet tudott a Nagy Lények alkotásairól, mint amennyit bárki más sejthetett.

Egyszer Bara Magna egy Spherus Magnának nevezett nagyobb világ része volt. Aztán jött a Magháború, a világméretű konfliktus, ami a bolygó szétesését eredményezte. A háború sötét napjai alatt Raanu egy ideig szolgálta a Nagy Lényeket, amíg azok megkísérelték leállítani a harcot.

Ez idő alatt a saját szemével látta azt a valamit, amit a Nagy Lények építettek. Egy masszív robot volt az, amelynek meg volt az ereje ahhoz, hogy az űrbe repüljön. Először azt gondolta, arra szánták, hogy az összes Agorit biztonságba vigye. Amikor kiderült, hogy nem így áll a dolog, elvetette a dolgot, mint az uralkodók egy újabb haszontalan kísérletét, akik elvesztették a kapcsolatot azokkal, akiken uralkodtak. A Szétesés után, a túlélésért vívott küzdelemben, teljesen el is feledkezett róla.

Aztán megérkezett Mata Nui, és ő elkezdett történeteket hallani a száműzéséről egy másik univerzumból, az ismereteiről a Nagy Lényekről, és az általa felfedezett óriásrobot-tervekről. Kiina szerint úgy tűnt, felismeri őket, sőt, valamiféle kapcsolat is van közöttük. Raanu ekkor kezdte gyanítani, hogy több van ebben a látogatóban, mint első pillantásra látszik.

Most már tudta is. Az „univerzum” Mata Nuit száműzték a testből, amit a Nagy Lények építettek - nem tudta, hogy ilyesmi hogyan vagy miért történhet meg, viszont a Nagy Lények tudományát eleve soha nem értette. Most Mata Nui ezzel az új testtel akarta helyettesíteni a régit, még ha ez a test egyben az Agorik városa is volt.

Mondhat nemet? Végtére is, Mata Nui nélkül város se lenne. A Skrall leigázta volna az összes Agorit, leölte volna az összes Glatoriánt, és vasmarokkal szorítaná Bara Magnát. Nem tagadhatta: Mata Nui hősiessége és lelkesítése mentette meg a népét.

Mégis, hogy mondhatna igent? A város nélkül, az Agori alig lenne több a Voroxnál vagy a csontvadászoknál, arra kényszerülve, hogy minimális védelemmel éljen túl a kíméletlen sivatagban.

Raanu tanácskozott a többi Agori vezetővel és néhány más Glatoriánnal is. Mind egyetértettek abban, hogy inkább rá hagyják a döntést, bízva benne, hogy a lehető legbölcsebben választ.

Az Agori felállt, hogy kimenjen. Beszélnie kellene Mata Nuival - ennyivel tartozik a harcosnak. És fel kellene készülnie minden eshetőségre, ha nemet mond Mata Nuinak.

§§§

Raanu Ackart és Gresht csak a városon kívül, a tűz hamvai mellett találta meg. Azt mondták, Mata Nui egymaga indult el a sivatagban. Ackar felajánlotta, hogy elkíséri az Agori vezetőt, ha az Mata Nuit akarja megtalálni, de Raanu nemet mondott. Fáklyával a kezében, követte Mata Nui nyomait a dűnék közé.

Keresésének célját egy sziklán ülve, a csillagokat bámulva találta meg. Raanu úgy döntött, nem húzza az időt. --Tudom, ki... és mi... vagy te. Legalábbis, azt hiszem.

Mata Nui lepillantott a homokra, aztán Raanura. --Akkor tudhatnád, hogy okkal alkottak meg engem. Van egy beteljesítendő végzetem, és hogy megtegyem, szükségem van-

--Tudom, mire van szükséged.-- mondta Raanu. –Az Agorinak is szüksége van rá. Miért lennél te sokkal fontosabb, mint ők?

--Raanu, amikor idejöttem, nem tudtam, hogy hol vagyok, vagy hogy miért,-- válaszolta Mata Nui halk hangon. –Most már megvannak a válaszaim. Tudom, hogy sokat kérek tőled, mindannyiótoktól, de hinnetek kell nekem. Azért vagyok itt, hogy segítsek. Add meg az eszközöket, hogy megtehessem.

--Az alapján, amit mondasz, a te néped bízott benned, és ezzel nem mentek sokra.--mondta Raanu.

Mata Nui belekezdett egy válaszba. Aztán megmerevedett, tekintete újra a csillagokra meredt. --Jön.

--Ki?--kérdezte bosszúsan Raanu. --Ne hidd, hogy át tudsz verni engem-

--Ez nem trükk, te...-- Mata Nui visszafogta magát, mielőtt olyat mond, ami megsérthette volna a megbecsült elöljárót. --Hát nem érted? Makuta megtalált engem és ide tart. Megérzem őt – 100 000 évig abban a testben éltem, amit visel – megérzem a közeledtét. Raanu, én egyedül vagyok a kéréssel, hogy megállíthassam őt. Meg kell hallgatnod ezt a kérést, mielőtt túl késő!

Raanu még soha nem érezte a felelősség súlyát a vállain olyan nehéznek, mint most. Könnyű lett volna elhessegetni Mata Nuit, mint hazugot vagy bolondot, és elfelejteni az egészet. A probléma az volt, hogy tudta, ez igazságtalanság lenne. Tisztában volt vele, hogy Mata Nui nem volt őrült vagy csaló. A harcos őszintén féltette magát és Bara Magnát. És ha valaki, aki egymaga szembenézett egy teljes Skrall légióval, félelmet érez, akkor jó oka kell, hogy legyen rá.

Alig tudta elhinni a szavakat, amiket ezután ejtett ki a száján. Nem volt tudatában, mikor hozta meg a döntést, De amikor megtörtént, tudta, nem is dönthetett volna máshogy.

--Jól van.-- mondta Raanu. --A népem fennmaradását a te kezeidbe helyezem, Mata Nui. De tudd meg... árulj el minket, és semmiféle páncélöltözet nem védhet meg a bosszúnktól. Az a mesterséges test, egykor szétszórt darabokból állt, és újra azzá lehet.

Mielőtt Mata Nui köszönetet mondhatott volna, Raanu elfordult és visszaindult a város felé. --Hajnalban elkezdjük a kitelepítést-- mondta Raanu a válla felett. --Állj készen.

A pillanat óta készen állok erre, mióta ide megérkeztem, gondolta Mata Nui. De a fontosabb kérdés – készen állok-e Makutára?