KETTŐ

Egy rövidke üdvözlésen túl, mely során bemutatkozott Gelunak, Gresh nem beszélt sokat az út első szakaszában. Általában Gelu ezt idegességnek könyvelte volna el. Az ifjú Glatorianok veteránok társaságában két dolog egyikét teszik: megállás nélkül kérdezősködnek, vagy teljes csöndben maradnak, attól tartva, hogy hülyének nézik őket, ha kinyitják a szájukat.
Ám Gresh nem egy tipikus kezdőjátékos volt. Egyet leszámítva az összes mérkőzését megnyerte Tesarának, és csakis egy Skrall harcos ellen szenvedett vereséget. Ezen nem volt mit szégyellnie. Még mikor Roxtus harcosokat küldött az arénába, senki sem vert meg egy Skrallt se.
Gelunak bejött a gyerek. Túl sok harcos ifjonc vélekedik úgy, hogy a Glatorian élete csak a haszonszerzésről és személyes dicsőségről szól. Ám a növendékek legjobbjai tudták, hogy ennél sokkal többől áll.
- Kivel fogsz harcolni? – kérdezte Greshtől.
Mielőtt Gresh válaszolhatott volna, Metus megtette helyette.
- Ackarral küzd. Tudod, hogy Malumot kirúgták, igaz? Megölt egy ellenfelet, aki már megadta magát. Úgyhogy csak Ackar meg egy pár új kölyök maradt nekik, akik még azt se tudják, a kard melyik végét kell fogni.
Gelu nem csak egyszerűen hallott Malumról. A pusztaságban párszor maga is megfigyelte a karmazsinpáncélú ex-Glatoriant. Fogalma sem volt róla, Malum hogy volt képes egyedül életben maradni ott. De a kifejezés, amit Gelu az arcán látott elárulta neki, jobb, ha nem is tudja meg.
- Előttünk – szólalt fel Gresh. – Veszélynek látszik.
A kölyöknek jók voltak a szemei. A messzi távolban egy kerekét vesztett Agori szekér állt. A két hajtó, kik mindketten vulcanusiak voltak, azon küszködtek, hogy visszaszereljék, igyekezve elkerülni az éhes Spikitüket. Ahogy a Glatorianok közelebb értek, az egyik Agori felnézett Gelura. Aztán elfordult, undorodva rázva a fejét.
- Még egy iconoxi Glatorian – mondta a falusi. – Ez nem segít. Folytassuk a munkát.
- Nem nagyon szívlelitek a jégfalut, igazam van? – mondta Gelu.
- Két órával ezelőtt robbantunk le – mondta a másik Agori. – Nem sokkal később erre jön egy Glatorian a te faludból. Felajánlja, hogy összeeszkábálja a kocsit, és eljuttat Vulcanusba. De azt mondja, úgy tudja, hogy az út tele van Voroxokkal, ezért az árunk felét magának kéri. Nemet mondtunk.
A Voroxok a homokfalu lakói, akik a 100000 évvel ezelőtti katasztrófa után visszafejlődtek. Mostanra nem sokkal többek a vadállatoknál, és a sivatagban bújnak meg, hogy lecsapjanak azokra, akik áthaladnak a vadászterületükön. Ha az utazó szerencsés, csak a járművét és az áruját veszti el. Ha nem, nos, akkor már nem kell többé a hőség miatt aggódnia.
- Talán az "igen" jobb válasz lett volna – mondta Gelu.
- Vorox? Csak nem azt mondták, Vorox? – így Metus, sebesen körbenézve minden irányba. – Menjünk. Ezek a fickók meglesznek. A hosszabb úton megyünk.
Gelu meglepetésére, Gresh leszállt a homoki cserkészéről.
- Nem. Segítünk – mondta a kölyök.
Az Agori csípőre tette a kezeit, szemeiben a dacosság fénylett.
- Nem engedhetünk meg. Menjetek, és hagyjatok minket dolgozni.
- Senkinek nem kell az árutok – válaszolt Gresh. – Ha itt maradtok, nem élitek meg a napfelkeltét.
- Álljon meg a menet! – mondta Metus. – Jól hallottam? Mondd, hogy csak megjavítod a kereket, és aztán mehetünk.
Gresh megfordult, és toborzójára nézett. Amikor megszólalt, hangja halk volt és sima.
- Nem. Megjavítjuk a szekeret, és elvisszük őket Vulcanusba. Ez a helyes tennivaló.
Gelu elmosolyodott. Tisztelte Gresh merszét, ha az egyenlő esélyekhez való érzékét nem is. Ő csak egy Glatorian volt két Agorival az oldalán, valószínűleg több tucatnyi Voroxszal szemben. Öngyilkosság. Ugyanakkor Gelu visszaemlékezett, hogy ő is hasonlóan őrült kockázatokat vállalt kezdő korában.
- Szükségetek lesz egy extra szempárra – mondta, ahogy leszállt a cserkészéről. – Ha nem figyelitek mindkét oldalt, a Vorox az előtt a nyakatokban lesz, hogy pajzsot emelhetnétek.
- Ezt nem hiszem el! – hadarta el Metus. – Ti eszelősek vagytok, mindketten! Gresh, a falud számít rád – van fogalmad róla, milyen durcás lesz velem Tesara, ha feldobod a talpad, mert szívességet akartál tenni valakinek?
Gelu elnevette magát.
- Emiatt ne aggódj, Metus. Ha ez rosszul sül el, valószínűleg egyikünk sem éri meg, hogy haragudjanak ránk. Úgyhogy szállj le, és segíts ezzel a kerékkel, rendben?
A fogat javítása gyorsan ment, de a napnyugta már így is veszélyesen közel volt. Metus felvetette, nem kellene-e tábort vetniük és reggel útnak indulniuk, de Gresh nem értett vele egyet.
- Több az esélyünk a túlélésre, ha lovaglunk és haladunk – mondta. – Itt nincs, mi megvédene, csak homok. Akármikor előjöhetnek alólunk, amikor csak akarnak.
Gresh és Gelu visszaültek állataikra. Mind a ketten ellenőrizték Thornax vetőjüket, hogy biztosan készen álljanak. Gelu átvizsgálta az előttük lévő hágót, de nem látott Voroxot. Ez persze még nem jelentett semmit – mire az ember meglátja őket, általában már túl késő.
- Indulás – mondta Gelu. A két Agori utas felé fordult. – Ha arra kerül a sor, ugorjatok a cserkészekre, és hagyjátok el a szekeret. Nem számít, mit visztek, az életetek fontosabb.
A csoport mozgásba lendült, és a napfényből az árnyakba utazott. Gresh egyenesen előrefelé meredt, a föld alól előbújni készülő Voroxot jelző mozgást keresve. Gelu mindkét oldalon a sziklákat pásztázta tekintetével.
Valami egy magas lejtőn megcsillant a halvány napsugárban.
- Előttünk, jobboldalt – mondta Gelu halkan.
- Látom – felelt Gresh.
Egy Vorox tűnt fel hirtelen, kezében karddal, pont ott, ahol Gelu jelezte. A Glatorian egyetlen gyors mozdulattal célra tartott és lőtt a fegyverével, hatástalanítva a bestiaharcost.
Egy kard röpült le a bal oldalról, közvetlen Gresh hátasa előtt fúródva be a talajba. A homoki cserkész felágaskodott, és majdnem levetette magáról, de a Glatorian ismét uralma alá kerítette. Metus tágra nyílt szemekkel bámulta a fegyvert, ahogy elhaladtak mellette.
- Ez őrület – mormogta. – Innen nem fogunk élve kijutni.
- Dehogynem – mondta Gelu mosolyogva. – Csak maradj nyugodt, Metus. Próbálj nem étvágygerjesztően kinézni, és rendben leszel.
- Baloldalt! – csattant fel Gresh.
Gelu körbepördült, és gyorsan kilőtt három tövises lövedéket fegyveréből. Két Gresh által észrevett Voroxot el is talált. A harmadik egy szikla mögé bújt. Egy lágy hang hallatán Gelu épp időben fordult meg, hogy megfigyeljen egy újabb Voroxot előjönni a homokból. Jégpengéjének suhintásával lefegyverezte, aztán egy második csapással eszméletlenné ütötte.
A Voroxok mindkét oldalon úgy özönlöttek elő a sziklák közül, mint a rovarok egy megbolygatott bolyból. Gresh és Gelu a kilövőikkel igyekeztek féken tartani őket, de azok már sziklaperemekről szökkentek le, és a homokon keresztül indultak rohamra. Mihelyst a Voroxok olyan közel férkőznek hozzájuk, hogy közelharccá fajul a helyzet, mindennek vége lesz.
Valami menekülési útvonalat keresve a csoport számára, Gelu szemei a szekéren kötöttek ki. A legtöbb rajta hordott tárgy ütött-kopott volt, de volt köztük két páncéldarab, amelyek egészen újnak festettek. Odahajolt, ahogy elvágtázott mellette, és felkapta őket. Aztán az egyiket Greshnek dobta.
- A vezér! Dobd el! – kiáltotta.
Gresh vette az adást. Balra hajította a páncéldarabkát a vezér Vorox elé, míg Gelu ugyanezt tette a jobb oldalon. A Voroxok röptükben kapták el a tárgyakat. A falka többi tagja azon nyomban észrevette, hogy kettejük kincsek birtokába jutott. Elkezdtek markolászni a páncélok után. Mikor az egyik új tulajdonos ellenállt, a helyzet erőszakossá vált. Őrült tolongás vette kezdetét, miképp minden egyes Vorox, aki a fényes tárgyakat megkaparintotta, célponttá vált a többi számára.
- Gyerünk! – kiabált Gelu. – Ez nem foglalja le őket soká!
Az Agorik elindították a Spikitet, míg Gresh, Gelu és Metus mögöttük lovagoltak. Addig egyikük sem lassított, míg messze maguk mögött nem hagyták a szurdokot, és meg nem látták Vulcanus tüzeinek füstjét az alkonyi fényben.
Gelu hátranézett. Senki sem követte őket.
-Nem rossz – mondta, ahogy visszafordult Gresh felé. – Egészen ügyesen harcolsz, kölyök. Ha Ackar lennék, már aggódnék.
A két Agori utas képtelen volt Glatorian kísérőik szemébe nézni. Végül az egyikük felszólalt.
- Mi… izé… bocsánatot szeretnénk kérni. Azt hittük, ti Glatorianok csak a pénzért harcoltok. Ezek szerint tévedtünk.
- Nem, nem tévedtetek – mondta Metus. Felnézett Greshre, majd hozzátette: - Ennek így kellene lennie.
Gresh nem figyelt rá. Az Agori felé bólintva megfordította hátasát, és elindult Vulcanus irányába. Kisvártatva Gelu csatlakozott hozzá.
- Szóval – mondta Gelu. – Te gyakran csinálsz ilyesmit?
- Csak ha szükséges – válaszolt Gresh. – Én nagyobb, erősebb és gyorsabb vagyok az Agorinál. Van egy kilövőm meg egy pajzsom, és tudom használni őket. Glatorian vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell védenem azokat, akik nem olyan erősek, mint én?
Gelu egy kis időre csöndben maradt. Aztán így szólt:
- Mondj nekem valamit, Gresh – biztos, hogy te erről a bolygóról származol?

A Vulcanusig tartó út hátralevő része eseménytelen volt. A két Glatorian a helyi fogadóban beszélgetett egy sült homokdenevér fölött. Lassacskán Gresh kezdett feloldódni. A kihívásokról beszélt Gelunak, amikkel az arénában szembesült, meg az aggodalmáról, hogy egy nap tán cserbenhagyja a falvát. Egy Glatorian számára egyetlen egy csata eredménye képes volt eldönteni, hogy a falva virágzik, vagy épphogy csak meg tud élni.
- Figyelj, cimbora, mindenki, aki valaha is kardot emelt, hogy az egyik ilyen homokgödörért síkra szálljon, ugyanígy van ezzel – mondta Gelu. – Néha könnyű elfelejteni, miért teszik a Glatorianok azt, amit – még az Agori is elfelejti néha, hogyan kezdődött minden. Fenébe is, bárcsak én el tudnám.
- Te is ott voltál, amikor… ? – kezdte Gresh.
Gelu bólintott.
- Óh, igen, ott voltam ám, meg még sokan mások. Hat sereg, és mind ugyanazért a csillogó ezüstös folyadékét küzdött, ami mindent elpusztított vagy átváltoztatott, ami hozzáért – néhányan az erő forrását látták benne, mások egy fegyvert. A harcok az egész bolygón dúltak, oda-vissza, mígnem valaki, valahol, rájött, hogyan csapolja meg azt az erőt. És… nos, a többit te is tudod… A bolygó darabokra hullott.
Az iconoxi Glatorian körbenézett a vendéglőben. Az Agorik ettek és beszélgettek, legtöbbjüket olyan ütött-kopott páncél borította, amit már rég ki kellett volna cserélni. Nem volt nehéz kiszúrni, a fém hol volt megfoltozva, gyakran olyan darabokkal, amik színben eltértek az eredetitől. Senki sem tűnt kimondottan vidámnak vagy szomorúnak. Leginkább csak fáradtnak festettek.
- Ez már, mennyi, több mint egyszázezer éve volt? – folytatta Gelu. – Agorik szóródtak szét mindenfelé, menedéket keresve, ahol tudtak. A falusiak nem engedhettek meg még egy háborút, még akkor sem, ha egyesek tovább éheztek rá. Valakinek volt egy fényes ötlete, hogy felbérelje a veterán harcosokat, hogy a faluk nevében küzdjenek. Ha Vulcanus és Tesara közt nézeteltérés van, hát akkor mind a kettő felbérelt egy Glatorian, akik elrendezték. A győztes megkapta, amit épp akart – élelmet, menedéket, fegyvereket, páncélt. Ha folyton nyersz, meggazdagszol – nos, legalábbis annyira, amennyire ezzel lehet. De a trükk az, hogy ne veszíts.
- Ezért mondtál fel? – kérdezte Gresh. Látván Gelu arckifejezését, megtoldotta: - Nem nagy titok. Kiina mondta, amikor a legutóbb Tajunban voltam. Azt mondta, hetek óta nem látott téged az arénában.
Gelu mosolygott.
- Ja, Kiina észreveszi az ilyet. Egyszerű – senki sem marad örökre a csúcson. Nézd csak meg Ackart. Most még rajonganak érte – szükségük van rá –, de nézd meg, ha elveszít pár meccset, milyen gyorsan félretolják. Én úgy döntöttem, nem várom ki, míg velem is ez történik – így nem, hogy ennyi pénzt lehet keresni az emberek meg egyéb dolgok furikázásával.
Miközben ezt mondta, Gelu felfigyelt a fogadóba betérő Raanura. Ő volt Vulcanus falvának rangidőse. Kemény volt és őszinte, még ha néha fájdalmasan makacs is. Egyszersmind ő birtokolt minden értékeset a környéken, melynek révén ő volt a tökéletes alanya Gelu figyelmének.
- Ha megbocsátasz – mondta Greshnek, ahogy felállt. – Látnom kell egy Agorit egy térkép ügyén.