Nos hát, lássunk is neki. Mivel ez az első bemutatóm, nézzétek el, hogy ha nem a legjobb.
Első pillanat – internetes képekről:
Tarduk nekem elsőre egy gorillára emlékeztett, aki egy maszáj tűszoknyát vett fel. Bár mindenesetre csábító volt a négy lime zöld karom és a lime zöld test, de úgy voltam vele, hogy őt most harmadik helyre teszem a bevásárlási listámra Metus és Zesk elé.
A boltban:
Végre anyagi kerethez jutottam. Bőszen neki is vágtam az útnak, hogy megvételre kerüljön Metus. Viszont mikor megláttam, hogy csak három Agori kapható, szívinfarktust kaptam. Így Tarduk rögtön az első helyre ugrott így kicsengettem érte az 1690 forintot és elindultam haza, hogy összerakjam. (Megjegyzem, hogy még mindig sokallom az 1690 forintot az Agorikért)
A doboz:
A tavalyi dizájnt nem változtatták meg. Sőt! Tarduk esetében még a doboz színezése is olyan mint Tanma dobozának. A dobozt egy műanyag „madzag” veszi körül, ugyanúgy ahogy a Fény/Árny Matoranok dobozát.
A doboz elején feltüntették a Bionicle logót, a benne található karakter nevét. A bal alsó sarokban olvasható a 6-16 ajánlott korhatár (ami h*ly*s*g szerintem) és egy vonallal elválasztva a termékkód (8974). A doboz elején és annak is az alján a Lego logó jobb oldalon pedig a függőleges a Bionicle weboldala.
A doboz hátoldalán is sok dolgot láthatunk: Bionicle logó, Tarduknak egy igazán fura beállása (lásd itt a képen), a B.I.O. code (azaz a Kanoka clubhoz kód) és gyártási helyek (HUNGARY is!). Az alábbi figyelmeztetések: Fulladásveszély! Kis elemeket tartalmaz. és Kérjük tartsa meg a Lego címét további információért.
Ennyit a dobozról.
A tartalom:
17 darab elem + 1 instrukció. Az Agorik közül ő tartalmazza a legtöbb anyagot, bár ha engem kérdeztek nem nagyon látszik rajta. :P Most hogy végre itt látom magam előtt pozitív csalódásként értékelem. Új elem kettő van benne: az ironman féle fej és a sisak amely óriási. (Lásd a képet) Új színű elemek: szinte az összes, kivétel a lime zöld színű karmok.
Az instrukciónak két oldala van: az elején az összerakási útmutató és a másik oldalon az összes Glatorian és Agori.
Összerakva:
Összesítve még mindig azt mondom, hogy ha az ember nem Le-fan (én az vagyok) akkor ne elsőnek vegye meg. mert véleményem szerint Zesk és Metus jobbak nála. Viszont, hogy pozitívumot is mondjak: a sisakkal elégedett vagyok és úgy maga a felépítéssel is.
Pro:
- „Sok” elem.
- Szép és kidolgozott sisak.
Contra:
- Visszafelé álló mellső végtag ( ez könnyen kiküszöbölhető, ha megfordítod)
- Ár
Végszó:
Gyűjtőknek és történet követőknek kötelező ( a Nagy Lények talánya című websorozat miatt).
Átlag: 6/10
A Biofan lakossága
Indulás: 2005-04-21
Matoran Csevegő
Ha valamelyik Matorannak vagy Agorinak problémája van ide írja meg! Ha viszont csak beszélgetni akar, akkor is! :)
Csak szigetlakóknak!